"Mindenik embernek a lelkében dal van…”

Zenélő udvar


Az Újtelepi Tagiskola sokadik alkalommal rendezte meg 2013. május 9-én délután a már hagyományosnak nevezhető „Zenélő udvar” rendezvényét. Ebben még a szeszélyes időjárás sem akadályozhatott meg bennünket. A tornateremben követhettük a műsort, melyen iskolánk diákjai, szülők és meghívott vendégek, a Zeneiskola pedagógusai is jelen voltak.
A délután a zenéről, táncról, dalokról szólt. Több tehetséges tanulónk megmutatta hangszeres tudását, melyben zeneiskolás oktatóik is segítségükre voltak. Bemutatkozott iskolánk énekkara és a „Kicsinyek kórusa” is Szabadné Dudás Ildikó és Besenyeiné Zsidai Mónika vezetésével. Ungváriné Alexy Andrea felkészítő munkájának köszönhetően az alsó tagozatosakból álló tánc szakkör tagjai vidám, hangulatos tánccal kedveskedtek nekünk. A rendezvény közös énekléssel zárult.

 

 

Borbásné Nagy Tünde

 

 

 

Vissza a főoldalra