Tavaszi egészségnap

 

2014. május 10-én, míg a felső tagozatos tanulók csatlakozva a „Te szedd!” mozgalomhoz megtisztították iskolánk környezetét, azalatt az alsós kisdiákok egészségnapi rendezvényen vehettek részt.

Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram keretében a délelőtt folyamán 5 helyszínen szórakoztató, játékos formában szerezhettek a gyerekek ismereteket a testi-, lelki egészségről. A lebonyolításban, foglalkozások megtartásában segítségünkre voltak Tóth Adrienn népegészségügyi koordinátor, Figura Enikő népegészségügyi szakértő, Nagy Dorottya egészségpszichológus, valamint Baloghné Tóth Edit praxisközösségi nővér. A meghívott szakembereknek köszönhetően tanulóink bővíthették tudásukat a helyes táplálkozásról, kéz- és fogmosásról. Építhettek táplálékpiramist, kóstolhattak teljes kiőrlésű kekszeket, almachipset, életmódtotót tölthettek ki. Nagy sikert arattak a játékos interaktív feladatok, ahol megtanultak egymásra és magukra is figyelni. Tornatermünkben lehetőség volt zumbázni is, ahol mindenki alaposan átmozgathatta testét.

Köszönet a segítségért a szakembereknek, akik tanulóknak és pedagógusoknak felejthetetlen élményeket nyújtottak. Sikerült tevékenyen és jó hangulatban eltöltenünk ezt a napot.  A projektünk a Svájci- Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósulhatott meg.

 

Borbásné Nagy Tünde

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra