Magyar Diáksport Napja
2014. október 3.
 

„A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni!”

/Ernest Hamingway/

 

Az Újtelepi Katolikus Általános Iskola először vett részt a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett Magyar Diáksport Napján.

Nagy lelkesedéssel csatlakoztunk a programhoz, hiszen iskolánk tanulói szeretnek sportolni, mozogni. Olyan tevékenységi formákat igyekeztünk választani, amelyek nagyon közel állnak a gyerekekhez, illetve amelyekkel nem találkozhatnak minden nap.

A programok szervezésénél figyelembe vettük a tanulók életkori sajátosságait.

Ezért az alsó tagozatosak számára elsősorban játékos ügyességi és gyorsasági feladatokat szerveztünk. Megismerkedtek a „Házatlan mókus” játékkal, a „Japán rögbi”-vel. A játékos sorverseny alkalmával nemcsak az ügyességük és a gyorsaságuk összemérése volt a cél, hanem motiválta őket a versenyszellem, biztatták egymást. A szurkolás adta lehetőség segítette az osztályok közösséggé kovácsolódását is. Természetesen mindenki teljesítette a műfüves pályán a 2014 m-es futást.

Felső tagozatos tanulóink a városi sportpályát és a sportcsarnokot „vették birokba”. A számos sportolási lehetőség között volt a 2014 méteres futás, melyet osztályonként teljesítettek a gyerekek. A diákokkal tanáraik is együtt futottak. A sportcsarnokban a fiúk fociztak, a lányok pedig színvonalas kézilabda mérkőzéseken mérték össze tudásukat. A gyerekek nagy örömmel és lelkesedéssel próbálták ki a számukra még ismeretlen játékokat is, mint például a faltenisz és bowling.

A sportdélután zárásaként lendületes zenére Zumbázhattak a gyerekek és felnőttek egyaránt.

Intézményünk tanulói nagyon aktívan, jó kedvűen vettek részt a programokban és élményekkel gazdagodtak.

 

 

Vissza a főoldalra