Adventi készülődés
 

Iskolánkban a karácsonyt megelőző négy hét felkészüléssel, várakozással telt. Felkészítettük lelkünket Jézus eljövetelére. Elkészült a város és iskolánk adventi koszorúja is, melynek kereksége a végtelenséget, örökkévalóságot szimbolizálja. A rajta álló négy gyertya közül a három lila is a bűnbánatot, a rózsaszín pedig a közelgő ünnep örömét hirdeti.
A hagyományoknak megfelelően Heves város adventi koszorúján az első gyertya meggyújtásakor az Újtelepi Katolikus Általános Iskola tanulói készültek ünnepi műsorral Abriháné Karniczki Csilla és Szabadné Dudás Ildikó pedagógusok felkészítésével.
Iskolánkban az alsó tagozatos tanulók gyújtottak meg négy héten át eggyel több gyertyát az adventi koszorún. Rövid műsoruk alatt valamennyien ráhangolódhattunk a közelgő ünnepre, melyben Nagy István plébános úr szavai is segítségünkre voltak.
Az utolsó, negyedik gyertya meggyújtására az Újtelepi Katolikus Templomban iskolánk karácsonyi műsorán került sor. A kiskórus tagjai Besenyeiné Zsidai Mónika tanítónő segítségével karácsonyi dalokat adtak elő, a színjátszó szakkör felsős tanulói pedig színvonalas Betlehemi játékot mutattak be Abriháné Karniczki Csilla tanárnő felkészítésével. Zárásként Nagy István plébános úr és Bódor Istvánné igazgató nő kívánt minden résztvevőnek áldott, békés karácsonyt.

Borbásné Nagy Tünde
tanító

 


 

Vissza a főoldalra