Az első rajzos hír a 2015/2016-os tanévben

 

Minden év augusztus 20-án szokott sorra kerülni az UNIBASE papírbolt által szervezett és finanszírozott gyermek rajzverseny, melynek témája ebben az évben a Kapu volt.
Lehetett székely kapu, álomkapu, várkapu, mennyek kapuja stb.
             A gyerekek fantáziájának és keze munkájának köszönhetően a pontos realista ábrázolásból az absztrakt jellegű munkákig  bezárólag sok fajta rajz és festés született.

            A rajzversenynek-ahová a gyerekeket a szülők is elkísérték-a városi Művelődési Ház adott otthont. A versenyen kb. 70 diákot ültettek le az aulában lévő asztalok mellé, melyeken sokféle rajzeszköz és számtalan rajzlap volt elhelyezve a fiatal alkotók részére.

            A két órás munka után fél óra zsűrizés következett. A zsűri tagjai korosztályonként 3 díjat osztottak ki amely valójában tárgy jutalom volt. Táskák, tollak, festékek, kréták és rajzeszközök találtak gazdára.

Iskolánkból öt tanuló ért el helyezést


Név szerint és korcsoport szerint:
 

1.-2. osztályból:
 

            Divald Mátyás        2. helyezett

            Patki Richárd          3. helyezett

5.-6. osztályból:

            Vereb Viktória        2. helyezett

            André Angelika      3. helyezett

7.-8. osztályból
 

            Kukoly Fanni           2. helyezett

Szabari Zoltán

 

 

Vissza a főoldalra